A Marokkó 0–2-es vereséggel búcsúzott a világbajnokságról Franciaország ellen. Afrika legjobb csapata megerősítette a négy évvel ezelőtti teljesítményét. A nagy áttöréshez azonban még hiányzik valami. Egyelőre. És négy év múlva hazai pályán rendezik a világbajnokságot.
Túl jók, túl dominánsak voltak a franciák? Vagy Marokkónak nem volt jó napja? Az igazság valószínűleg valahol a kettő között van. Tény, hogy az észak-afrikaiak ugyan egy félidőn át jól és szorosan védekeztek, de végül megérdemelten és esélytelenül 0:2-re kaptak ki, és a 101 perc alatt szinte soha nem keltették azt a benyomást, hogy kreatív módon hozzá akarnának járulni ehhez a negyeddöntőhöz.
A marokkóiak nem tudták pótolni legjobb csatáruk, Ismael Saibari hiányát, akire a Bundesliga a Bayern mezében örülhet majd. Brahim Diaz a támadásban ugyanolyan halvány teljesítményt nyújtott, mint a stuttgarti Bilal El Khannous. A fiatal sztár, Ayyoub Bouaddi az első félidőben egy súlyos labdaelvesztést követett el, és a középpályán ritkán volt ura a helyzetnek. És még egy világklasszis szélsővédő, mint Achraf Hakimi sem tudta más irányba terelni a mérkőzést. Röviden: Marokkó elérte a határait.
Az első csalódás után Marokkó elégedetten tekinthet vissza erre a tornára. Négy évvel a katari negyedik hely után – ami egy afrikai válogatott világbajnokságon elért legjobb eredményének számít – az ország bebizonyította, hogy ez nem egyszeri siker volt, nem a véletlen műve. Marokkó bekerült a világ legjobbjai közé, Argentína mellett az egyetlen nem európai országként jutott be a legjobb nyolc közé.
A nagy áttörés hazai pályán?
A csoportkörben Mohamed Quahbi szövetségi kapitány csapata megérdemelt 1–1-es döntetlent ért el a rekordszámú világbajnok Brazília ellen, valamint legyőzte Skóciát és Haitit. Persze, a hollandok ellen már a nyolcaddöntőben kieshettek volna, de a csapat rugalmasságot mutatott, a hosszabbításban egyenlített, majd tizenegyesekkel nyert. A következő, Kanada elleni győzelem során a marokkóiak hirtelen úgy tűntek, mint a magabiztos esélyesek; az eredmény – 3:0 – jobb volt, mint a teljesítményük.
Négy év múlva jöhet a következő lépés. Ennek azt kell jelentenie, hogy a világ három-négy legjobb nemzete ellen is megállják a helyüket, sőt, győzni is tudjanak. Az ehhez szükséges feltételek nem rosszak. Spanyolországgal és Portugáliával közösen rendezőként Marokkó – legalábbis az elején – talán hosszú ideig élvezheti a hazai pálya előnyét a tornán, és ügyelnie kell arra, hogy ez szárnyalást adjon, ne pedig gátolja őket.
Sokkal fontosabb: ennek a csapatnak van jövője. Talán még Bono-val a kapuban is, még ha akkor már 39 éves is lesz –, aki a Franciaország elleni mérkőzésen ismét megerősítette „tizenegyes-gyilkos” hírnevét, és Kylian Mbappé lövését hárította. A csapat többi tagja akkor is még olyan korban lesz, hogy világbajnokságon játszhasson. Kiegészítve, talán már felváltva azokkal a játékosokkal, akik 2025-ben megnyerték az U-20-as világbajnokságot. Tehetségből tehát nincs hiány.
Marokkó másodszor is bebizonyította, hogy a legnagyobb színpadon is megállja a helyét. És – előérzetem és benyomásom szerint – a jövőben még több jön.
