Miután 64 pontot hozott be, Max Verstappen újra versenyben van a világbajnokságért – a Forma-1 története megmutatja, hogyan működnek az ilyen felzárkózások
Max Verstappen az elmúlt négy versenyen 64 pontot hozott be a világbajnokság élére, és most újra versenyben van a világbajnokságért. A holland szerint „megvan az esély. Mostantól a szezon végéig ilyen hétvégéket kell produkálnunk.” Tudja: „A végéig tökéletesnek kell lennünk, hogy esélyünk legyen.” Bár ez a változás a erőviszonyokban látványosnak tűnik, a Forma-1 történetében egyáltalán nem egyedülálló.
Már 1979-ben Alan Jones ünnepelte késői visszatérését. Ekkor még 25 ponttal lemaradt, de három egymást követő győzelemmel tíz pontra közelítette meg a vezetőt. Vagy 1991-ben, amikor Nigel Mansell 33 pontos lemaradás ellenére hirtelen az élmezőnybe került a szezon során. 2012-ben pedig Sebastian Vettel 39 pontos hátrányát 13 pontos előnyre változtatta – egy tökéletes finálé.
De ezeknek a példáknak ellenére Verstappen sem volt könnyű helyzetben: ő józanul hangsúlyozza: „A különbségek nagyon kicsiek. Minden hiba mindent eldönthet.”
Történelmi példakép: Alan Jones 1979
Az 1979-es szezon példaként szolgál arra, hogyan válhat egy csapat és egy pilóta a radar alatt a bajnoki cím esélyesévé. Akkor Jones a Williams Grand Prix Engineering csapatában versenyzett, amely éppen akkor debütált a Forma-1-ben saját autóval. A szezon első felében Jones mindössze hét pontot szerzett, és 25 pontos lemaradásával gyakorlatilag kiesett a versenyből. De FW07-es autójával három futamot nyert zsinórban, tíz pontra csökkentette a lemaradását, és legalább a harmadik helyet biztosította magának az összetettben.
Verstappen is érzi ezt a lendületet: „Jobban megértettük az autónkat, és olyan fejlesztéseket hajtottunk végre, amelyek tökéletesen működtek.” Ez nem csak felzárkózásnak hangzik – szinte a történelemre emlékeztet.
Mansell 1991-ben és Hakkinen 2000-ben: a lemaradás valósága
Nem ritkán kezdődtek nagy bajnoki küzdelmek lemaradással. 1991-ben Mansell hét futammal a vége előtt még a hetedik helyen állt, mindössze hét ponttal. De az új FW14-essel sorozatban nyerte a versenyeket, és hirtelen a bajnoki címért is versenybe szállt – bár végül 24 ponttal maradt el Senna mögött. Hasonló volt a helyzet 2000-ben, amikor Mika Häkkinen technikai visszaesések után hirtelen az élre került – amíg a Ferrari Michael Schumacherrel végül le nem győzte.
Az egyik legikonikusabb visszatérést Sebastian Vettel hajtotta végre 2012-ben. 39 pontos hátrányból négy győzelmet aratott egymás után, és végül három ponttal előzte meg Fernando Alonsót. Akkor a stratégia, a kitartás és egy autó segített, amely a döntő pillanatban ott volt.
Mit jelent ez 2025-re nézve?
Öt futammal a vége előtt a verseny még soha nem volt ilyen nyitott. Verstappen csak 40 ponttal lemarad Oscar Piastritól, és kijelentette, hogy „minden hibát el akar kerülni”. Azt mondja: „Sokat behoztunk, de a különbségek nagyon kicsiek.”
A Red Bull Racing környezete meg van győződve: Helmut Marko szerint ebben a formában „még igazán izgalmas lehet” – és hogy három vagy nyolc pont különbséggel még semmi sem dőlt el. De azt is tudja: „Ha Maxnak megvan a megfelelő felszerelése, akkor nagyon komolyan veendő versenyző.”
A történelem tanítja nekünk: a Forma-1-ben a lemaradás nem a vég, hanem gyakran egy nagy hajrá kezdete. Akár Jones, Mansell, Häkkinen vagy Vettel – mindannyian bebizonyították, hogy egy erős autó, egy tökéletes hétvége és mentális erősség döntő lehet.
Max Verstappen most pontosan ebben a helyzetben van: 64 pontot hozott be, közel van Piastrihoz – és elszántan törekszik arra, hogy minden hétvégén tökéletes teljesítményt nyújtson. Azt mondja: „Jó utat találtunk az autóval… Most az a feladat, hogy hétről hétre a maximumot hozzuk ki belőle.”
