A hosszú ideig példásnak számító házasság már nem létezik az FC St. Pauli és Jackson Irvine között, mióta a kapitány nyáron megkérdőjelezhető bejegyzéseket tett közzé a közel-keleti konfliktusról. Az ausztrál hazájában a 32 éves játékos most először nyilatkozott újra – ismét anélkül, hogy bármi egyértelműt mondott volna.
A St. Pauli vezetői már nyáron tervezték a nyilatkozatot. Az ausztriai Flachau-ban tartott edzőtáborban Irvine lehetőséget kapott, hogy egy előre megbeszélt sajtótájékoztatón távolságot tartson, elsősorban a közzétett fotótól, amelyen a fiktív FC Palestine mezét viseli. Ezen a térkép Izrael nélkül volt ábrázolva. Az, hogy az ausztrál akkor, a tájékoztatással ellentétben, nem nyilatkozott egyértelműen, hanem csak áldozat szerepet öltött magára, a klubon belül irritációt váltott ki. Azonban két héttel ezelőtt, René Born felügyelőbizottsági tag Instagram-bejegyzéséig a téma főként a közösségi médiában forrongott. Most az a kérdés, hogy még lehetséges-e eloltani a nagy tüzet? És főként: hogyan?
„Mindenki osztja felháborodásunkat és csalódásunkat”
Born felügyelőbizottsági tagként példátlan hibát követett el hozzászólásával („Senki sem nagyobb a klubnál. Ez a mi klubunk, nem a tiéd”), de a tartalmával nyilvánvalóan sok St. Pauli-szurkoló érzékenységét érintette. Irvine külsőleg kifejezett álláspontja a közel-keleti konfliktusban próbatétel lett a klub számára. Hétvégén az ABC News televíziós interjújában ismét elkerülte, hogy egyértelműen állást foglaljon.
Irvine szerint Borns bejegyzése „kemény” volt számára és feleségének, Jemilla Pirnek. „Több mint négy éve vagyunk ennek a közösségnek a tagjai, és sok kapcsolatot építettünk ki a város minden részén. Természetesen mélyen sértő volt ilyesmit hallani egy ilyen pozícióban lévő embertől.” A beszélgetés során sok támogatásról számolt be: „Mi inkább a szurkolók, a közösségünk tagjai által nyújtott nagyfokú támogatásra koncentrálunk. St. Pauli szívében élünk, részesei vagyunk ennek a közösségnek. Mindenki, akivel beszéltünk, osztja a csalódásunkat és felháborodásunkat, és támogat minket. Érezzük a körülöttünk lévő emberek szeretetét és támogatását, és ez a legfontosabb.”
A kapitány, aki egy lábműtét után még mindig lábadozik, nem kíván beszélni a körülötte folyó viták okáról, azzal az indokkal, hogy nem akar a „hivatalos aspektusról” beszélni. „A legtöbb ember, aki az elmúlt hónapokban követte a történetemet, tudja, miért történt ez. Sokkal mélyebb dolgokról van szó, messze a futballtól.”
Ezek azok a „dolgok”, amelyeket Irvine ebben az interjúban is ismét a levegőben hagy. Az eredmény: ahelyett, hogy egyértelmű válaszokat adna, az ausztrál hazájában tett nyilatkozatai után is főleg kérdőjelek maradnak. A legnagyobb kérdés a jövője. A kontextusban fontos megjegyezni: a régóta közkedvelt játékos nem az a típusú futballista, aki naivan és meggondolatlanul sétált bele egy csapdába. Ehelyett második nyilvános megjelenésénél elszalasztotta a lehetőséget, hogy elhatárolódjon a bejegyzéseitől. „Remélem, hogy az ügy megoldódik” – mondja. „Ez nem olyan dolog, amivel foglalkozni akarsz, különösen, ha éppen egy sérülésből gyógyulsz.” Amit itt nem mond el: ezek olyan „dolgok”, amelyeket ő maga váltott ki.
