Négy győzelem négy mérkőzés után a Bayern továbbra is teljes gőzzel halad előre – és mégis sebezhető? Vincent Kompany más elméletet vall.
Szerencsére a labdarúgó-mérkőzések szinte mindig két félidőből állnak, ami eddig főleg a FC Bayernnek okozott nagy örömet a 2026-os naptári évben. Vagy okot ad az aggodalomra, attól függően, kit kérdezünk. Vagy attól, hogy egyáltalán kérdezünk-e, és feltétlenül, hogy az mindig pozitívan kritikus Joshua Kimmich-et idézzük, „a szálakat a levesben keressük”?!
Mind a Wolfsburg elleni nyitómeccsen (8:1), utána Kölnben (3:1), Lipcsében (5:1) vagy szerdán a Bajnokok Ligájában a Saint-Gilloise ellen (2:0) a német rekordbajnok Münchenből csak nagyon lassan indult be a mérkőzésbe (ami talán a jéghideg időjárásnak is köszönhető), Lipcsében és a belga bajnok ellen pedig tavaly április óta először maradt kétszer egymás után gól nélkül a szünetben.
Ha összeadjuk a négy mérkőzés első félidejét, a Bayern gyenge 3:3-as gólkülönbséggel zárna. A második félidőben viszont lenyűgöző 15:0-ás eredményt ér el. „Nekünk az az előnyünk, hogy nagyon, nagyon jó formában vagyunk” – örül Kimmich csapatkapitány. „Tehát nem probléma, hogy a mérkőzéseket csak a 60. perc után döntjük el.”
A közelmúltban felépült középpályásnak alapvetően soha nincs hiányában az önbizalom, és kétségtelenül kiemelkedő tulajdonság, hogy olyan jó, hogy előbb-utóbb szükségszerűen legalább egy góllal többet szerez, mint az ellenfél. Kimmichnek azonban tisztában kell lennie azzal, hogy még a nagy FC Bayern sem számíthat mindig arra, hogy valamikor a mérkőzés során felébred és két fokozattal feljebb kapcsol.
Hogy állunk tehát? Minden rendben, mert eddig minden jól megy? Vagy van még hova fejlődni, mert több is lehet, mint 18:3 négy mérkőzésen?
„Ezt a kérdést már sokszor feltették, és én elgondolkodtam rajta…” – magyarázta Kompany pénteken, a bajor derbi előtt az FC Augsburg ellen, és más perspektívából nézte a dolgot. „Ha kicsit megfordítjuk a dolgot, akkor azt mondhatnánk, hogy ez a többi csapatnak jelent problémát, mert a második félidőben egyre gyengébbek lettek. Vagy nem?” Ez is igaz. „Ez a Bundesliga, nem lehet elvárni, hogy az első 45 percben, amikor az ellenfél friss és van egy mérkőzés terve, minden olyan egyszerű legyen, hogy mi két-három gólt rúgunk, és máris vége. Ez egyszerűen nem lehetséges. Sem a Bundesligában, sem a Bajnokok Ligájában.”
A Bayern edzője azonban különbséget tesz a Wolfsburg, Köln és Saint-Gilloise elleni mérkőzések, valamint a lipcsei mérkőzés között. „Ott ők”, azaz az úgynevezett Rasenballsportler, „jóval jobbak voltak nálunk. Ezt nem szeretném látni.”
Ez egyébként a szokásosnál valamivel hangosabb félidei beszédhez vezetett. A dühös Kompany Lipcsében a csapata tisztességére apellált. „Tudnunk kell, milyen erősek vagyunk, és teljesen meg kell győződnünk arról, hogy mire vagyunk képesek.” De van egy nagy »de«: „Nem szeretem a felesleges arroganciát. Nem szeretem, ha hirtelen kevesebbet teljesítünk, mint máskor. Függetlenül attól, hogy tíz ponttal vezetünk vagy öt ponttal lemaradunk. Számomra a munka egyszerűen fontos. Ez a klub és az ellenfél iránti tisztelet jele.„
Kompany, aki általában nyugodt, egyértelműen kijelenti: ”Ha egyszer dühös vagyok, az azért van, mert úgy érzem, hogy egy kicsit elcsúszunk.” Mint például Lipcsében. „Túléltük, és a második félidőben teljesen más történetet írtunk.” És öt gólt rúgtunk. „A többi mérkőzésen inkább normális futballmeccs volt. Az optimális az, ha három-négy gólt rúgunk az első félidőben. De az is optimális, ha fizikailag erősen fejezed be a mérkőzést. Nem az, hogy az első félidőben jó vagy, a másodikban pedig rossz. Ha így lenne, akkor ez talán nagyobb téma lenne nálunk. De ez mindig így volt az ellenfeleknél. Talán nekik ez nagyobb téma …”
