Barátság a paddockban? Pedro Acosta számára ez nem feltétlenül jelent előnyt – A spanyol versenyző őszintén elmondja, miért nincsenek barátai a riválisai között
Pedro Acosta nem az a típusú versenyző, aki a paddockban kényszeresen keresi a harmóniát. Míg a MotoGP az elmúlt években egyre inkább a versenyzők közötti közelségre, a közös nyilvános szereplésekre és a barátságos imázsra helyezi a hangsúlyt, a spanyol versenyző ezt a fejleményt bizonyos távolságtartással szemléli.
„Talán én vagyok a család fekete báránya”, vagy másképp fogalmazva: úgy látja magát, mint aki „nem követi az uralkodó trendet”.
Indoklása pragmatikus. A versenyzők ugyan ugyanabban a világban élnek, de végső soron mind ugyanazt a célt követik. „Mindannyian azért vagyunk itt, hogy ugyanazt az álmot üldözzük, és nagyon nehéz őszinte kapcsolatot ápolni valakivel, aki pontosan ugyanazt akarja, mint te” – magyarázza Acosta.
Mert előbb-utóbb – így hangzik a logikája – a közös álom minden barátság fölé emelkedik. „Hogy megvalósítsa az álmát, ez az ellenfél képes lenne bárkit kiiktatni, legalábbis sport szempontjából” – mondja a spanyol kissé eltúlzva.
És ha valakivel nem tud teljesen őszinte lenni, akkor inkább visszavonul és bizonyos távolságot tart, így látja Acosta. Ezért a KTM-pilóta nyíltan be is vallja: „Soha nem voltak barátaim a pilóták táborában.”
Nincsenek barátok, nincsenek gátlások
A 22 éves versenyző azonban ebben egyértelmű előnyöket is lát. „Örülök ennek, mert így nincsenek lelkiismereti gátlásaim, ha a pályán megelőzök valakit” – magyarázza Acosta. Vagyis: aki a pályán valakivel küzd, annak nem kell tekintettel lennie a pályán kívüli barátságra.
A spanyol pilóta úgy véli, hogy pontosan ez a keménység hiányzik részben a mai MotoGP-mezőnyből. „Régen voltak nagy rivalizálások: Rossi Biaggi ellen, Criville Doohan ellen, Rossi Marquez ellen. Ezek nem voltak egyszerű kapcsolatok” – emlékszik vissza. „Talán ez az a fűszer, ami jelenleg hiányzik a MotoGP-ből.”
Ezzel nem azt jelenti, hogy mesterségesen kell konfliktusokat teremteni. Acosta álláspontja inkább az, hogy a riválisoknak nem kell ellenségeknek lenniük, de nem is kell feltétlenül barátokká válniuk.
Acosta: „Ebben az esetben inkább távolságot tartok”
Ez a hozzáállás magyarázza azt is, miért éli meg másként a jelenlegi versenyzői tábort, mint néhány kollégája. Megfigyelte, hogy sok versenyző barátkozik egymással, együtt tölti az idejét, és a versenypályán kívül is jól kijönnek egymással.
Ezt elfogadja: „Megértem, hogy a legtöbb versenyző közel áll egymáshoz, és hogy mindegyikükkel lehet beszélgetni.” Számára azonban továbbra is létezik egy határ.
Mert amint felveszik a sisakokat, ugyanazok a helyezések, ugyanazok a pontok és végső soron ugyanaz a világbajnoki cím forog kockán. Acosta ezért hű marad önmagához, és a saját útját járja: „Ha nem lehetek veled őszinte, inkább egy lépést hátralépek, és tartom a távolságot.”
Ez illeszkedik az egész személyiségéhez: Acosta úgy írja le magát, mint egy közvetlen embert, aki önmagával is szigorúan bánik. Nem akar a riválisainak tetszeni. Meg akarja őket verni. Pontosan ezért lehet különösen érdekes a Ducatinál való megjelenése, nem csak a Marc Márquezzel való helyzet miatt.