Csaknem egy évtizede utaznak a szerbek minden nagy tornára az esélyesek között, legjobb teljesítményükkel olyan magasságokba emelkednek, amelyek még egy „álomcsapatnak” is veszélyt jelenthetnek – Nikola Jokic generációja azonban eddig még nem aratott diadalt. Ez idén nyáron végre megváltozhat.
Néha valami triviális, mint tíz perc, óriási különbséget jelenthet. Körülbelül egy éve a párizsi Bercy Arénában: a félidő után háromnegyed játszódott, Szerbia 13 ponttal vezetett az Egyesült Államok csapata ellen, amelyet a torna előtt még az eredeti „Dream Team”-hez hasonlítottak. Ez nem egy B-csapat volt, hanem minden szupersztár ott volt.
Egyszer egyetlen alkalommal vesztett ilyen csapat, amely profikból állt, nem amatőrökből, az olimpián egy kieséses mérkőzésen – bár meg kell említeni, hogy akkor, 2004-ben, korántsem voltak ott az összes szupersztár. Természetesen szenzáció volt, amikor Argentína 2004-ben Görögországban sikerült kiesnie az amerikaiakat.
Most Szerbiának kellett örökre beírnia magát a történelembe. Három negyednyi szinte tökéletes csapatmunkával Svetislav Pesic csapata olyan pozícióba hozta magát, hogy végre megvalósítani látszott azt a potenciált, amelyről már évek óta beszéltek. Ez volt az egyik legjobb teljesítmény, amelyet egy kosárlabda-válogatott valaha is nyújtott bármelyik pályán. Aztán jöttek a keserű szabálytalanságok, Joel Embiid, Kevin Durant, Stephen Curry, az összeomlás – és a álom szertefoszlott.
Nikola Jokic és társai ugyan nem távoztak Franciaországból érem nélkül. A 3. helyért vívott mérkőzésen bronzérmet szereztek, ami azért nem semmi, és a ünneplés is igen hangos volt. Nikola Jokic és társai azonban egy bizonyossággal távoztak a Grande Nationból: több is lehetett volna. És ez nem volt új érzés ez a eddig nem éppen aranygeneráció számára.
Szinte mindig favorit
A mindössze 21 éves Jokic 2016-ban először került be a szerb válogatottba. Az MVP-ként a center vezette csapatát a selejtező tornán, az olimpiai főtáblán pedig, ahol csereként lépett pályára, egészen a döntőig jutottak. Ott ugyan 30 ponttal kikaptak az USA-tól, de a torna ízelítőt adott a jövőből.
Jokic éppen befejezte újonc évét az NBA-ben, Bogdan Bogdanovic még Európában játszott. A szerbek fiatalok, tehetségesek és veszélyesek voltak. Még mielőtt bárki sejthette volna, mi fog történni Jokiccsal az NBA-ben, már látszott: legalább Európában ez a csapat hatalomra fog kerülni, talán még azt a generációt is felváltja, amely 1995 és 2002 között (a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságban) öt aranyérmet gyűjtött az Európa-bajnokságokon és a világbajnokságokon.
Azóta Szerbia valóban többször is aranyérmes esélyes volt. Ehhez képest azonban a eredmények kiábrándítóak: egy-egy Európa-bajnoki ezüst (2017) és világbajnoki ezüst (2023), valamint olimpiai bronz (2024). Ez utóbbi volt messze a legjobb eredmény Jokic részvételével: 2019-ben a világbajnokságon Szerbia a negyeddöntőben, 2022-ben pedig már egy fordulóval korábban kiesett.
Az ezüstérmeket mind a legjobb játékos nélkül szerezték. Ez pedig ahhoz a kissé furcsa helyzethez vezet, hogy a most 30 éves, az NBA-ben vitathatatlanul legjobb játékos, aki a 2023-as cím óta már semmit sem kell bizonyítania, egyesek szerint hazájában valamilyen módon tartozik.
A nemzeti válogatott legyőzi az NBA-t
A szerb újságírónő, Dusica Tasic már tavaly a Denver Postnak nyilatkozta: „Annak ellenére, hogy az emberek büszkék Jokic NBA-ben elért eredményeire, itt a nemzeti válogatott áll az első helyen.” És Jokicnak még hiányzik valami – ráadásul nem mindig fogadják megértéssel, ha túlterheltség miatt kihagy egy tornát.
„Minden évben van egy nagy torna. És mindig felmerül a kérdés: „Nikola játszani fog?” Mindig vita alakul ki. Az emberek itt nagyon szenvedélyesen viszonyulnak ahhoz, hogy a legjobb játékosok a nemzeti csapatban játszanak-e. Ez nagyon nagy felelősség számára” – mondta nemrég a TNT-nek a teniszlegenda Novak Djokovic, de hangsúlyozta azt is, hogy milyen státusza van a másik „Jokernek” hazájában.
„Nálunk ő egy hős” – mondta Djokovic. „A kosárlabda a legnagyobb sport nálunk. Jokic fenomenális. Annyira tehetséges és keményen dolgozik, és mindannyian nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az eszével uralja az NBA összes hihetetlen sportolóját. Mindannyian támogatjuk őt.”
A helyes döntés
De legszívesebben a nemzeti csapat mezében. Az ott elért sikerek hiánya az egyetlen ok, amiért még mindig sokan (például Toni Kukoc) nem hajlandók Jokicot olyan játékosok szintjére emelni, mint Drazen Petrovic, Vlade Divac vagy Dino Radja, akiket ő egyénileg valójában felülmúlt (és részben meg is előzött).
Bár a 2024-es bronzérem Ognjen Stojakovic, a denveri és a szerb válogatott asszisztens edzője szerint már sokaknak felnyitotta a szemét. „Az emberek nem vették észre, milyen jó. Ha a válogatottal nem nyersz semmit, akkor nem értékelnek annyira, mint másokat, függetlenül attól, hogy máshol milyen sikereket érsz el. Szerintem az emberek most kezdenek csak rájönni, milyen nagyszerű játékos ő.”
Ennek megfelelően Jokic július közepén bejelentette, hogy részt vesz a közelgő Európa-bajnokságon, ami azonnal eufóriát váltott ki. Karrierje során először játszik két egymást követő nyáron a szerb válogatottban, ami pontosan azt jelenti, amit hazájában reméltek és vártak tőle.
Szerbia most a legtöbb NBA-játékossal indul a tornán. Bogdanovic, Nikola Jovic, Nikola Topic és Tristan Vukcevic ugyan nem sztárok az NBA-ben, de „Bogi” évek óta domináns figura a FIBA-meccseken (ahogy Vasilije Micic is). Az ideiglenes keret tele van tapasztalt, ezen a szinten járatos játékosokkal, és ott van még Jokic is.
A legnagyobb esélyes
Az eddigi felkészülésből már sejteni lehet, milyen minőségű játékosokkal rendelkeznek a szerbek, és mennyire éhesek a győzelemre. Négy felkészülési mérkőzésüket 37 ponttal (Bosznia-Hercegovina ellen), 12 ponttal (Lengyelország ellen), 10 ponttal (Görögország ellen, Giannis nélkül) és 67 ponttal (Ciprus ellen, Jokic és Bogdanovic nélkül) nyerték meg.
„Szerintem Szerbia a legnagyobb esélyes, a kerete miatt” – nyilatkozta az Eurohoopsnak a német válogatott új edzője, Alex Mumbru, aki Jokicot a torna és a világ legjobb játékosának nevezte. Ezzel bizonyára egy kicsit le is akarta venni a nyomást a saját csapatáról – amelynek tagjai nem mellesleg a regnáló világbajnokok –, ugyanakkor csak egy általános véleményt fogalmazott meg.
A szerbek egyébként is elég nyomást éreznek – belülről. „A szerbek nem szeretik a sportot. Nem szeretjük a kosárlabdát. Szeretünk nyerni” – mondta egyszer Jokic. Nem is várnak tőlük mást. Különösen a tavalyi teljesítmény után: ez a generáció minden bizonnyal megvan benne, hogy aranyat érjen. De még meg kell érnie.