25 évvel ezelőtt Loris Bicocchi egy telefonhívást kapott, amely megváltoztatta az életét – most elmeséli, milyen igényesek voltak az első igazi hiperautó tesztjei.
Több mint 20 év telt el azóta, hogy a Bugatti Veyron felforgatta a sportautók világát. De míg ma már szinte megszoktuk az 1000, 1600, sőt 2000 lóerős hiperautókat, akkoriban ez a projekt egy lépés volt a teljes bizonytalanságba. Aki nagyon korán meg kellett tegye ezt a lépést, az a tesztpilóta Loris Bicocchi volt.
Bicocchi nem volt ismeretlen a Bugattinál. Az olasz sebességspecialista 1990 és 1995 között részt vett az EB110 GT és az EB110 SS tesztprogramjában, ezért jól ismerte a Bugatti négykerék-meghajtású szupersportautóinak figyelemre méltó teljesítményét. De amikor 2001-ben megkapta a hívást az új, VW irányítású projektről, ő is új területre lépett.
16 henger és nincs referenciaérték
„Minden autórajongó hallott a Veyronról. 1001 lóerő, több mint 400 kilométer per óra, tizenhat henger – tizenhat”, emlékszik vissza ma Bicocchi. „El tudják képzelni? Még ma is libabőrös leszek, ha erről beszélek.”
Az első találkozás a Michelin tesztpályáján, Ladoux-ban történt. Egy piros-fekete prototípus állt készen. „Annyira izgatott voltam, hogy nem tudtam megvárni a hivatalos tesztelést hétfő reggel” – emlékszik vissza Bicocchi.
„Vasárnap, amikor az autót leszállították, elmentem a tesztpályára, és beültem az autóba. Amikor másnap megérkeztek a mérnökök, teljes figyelmemet arra összpontosítottam, hogy elmondjam nekik az első benyomásaimat. Röviden: mindannyian el voltunk ragadtatva attól, amit az autó már akkor is nyújtott.”
A probléma: nem volt összehasonlítási alap. A Veyron egyszerűen kétszer olyan erős volt, mint az akkori csúcskategóriás sportautók. Tehát még a legmodernebb szupersportautókban jártas pilótáknak sem volt viszonyítási alapjuk. „Nem tudtam, mire számíthatok” – magyarázza Bicocchi. „Nem mertem teljes gázt adni. Annyira lenyűgöző volt – őrült, szinte leírhatatlan. Azonnal megértettem, mit fog ez az autó képviselni.”
300 km/h felett megváltoznak a szabályok
A fejlesztési munka elsősorban a fizikai határok eltolását jelentette. Bicocchi szerint az egész karrierje során szerzett tapasztalatait újra kellett értékelnie. „300 vagy 320 kilométer/óránál minden megváltozik. Főleg az aerodinamika. Minden apró részlet számít.”
A végsebesség azonban csak az egyik oldala volt a dolognak. A wolfsburgi előírások ennél jóval összetettebbek voltak: a Veyronnak egy hipersportkocsiként kellett működnie, amelyet a sofőrök minden körülmények között biztonságosan és magabiztosan tudnak vezetni. „Ez hatalmas felelősség volt, mind nekem, mind a márkának” – emlékszik vissza Bicocchi.
„Igen, hihetetlen autót kellett fejlesztenünk – de olyat, amelyet mindenki vezetni tud, nem csak a profi versenyzők. Igazi csapatmunka volt – egy szakértői csoport, amely minden területet lefedett –, és mindannyian együtt tanultunk, miközben történelmet írtunk. Hihetetlen volt.”
Teljes fékezés 400 km/h-nál
A tesztelés egyik kulcsfontosságú pillanata a VW tesztpályáján, Ehra-Lessienben történt. A feladat: maximális gyorsulás 400 km/h fölé, majd teljes fékezés. „Emlékszem, hogy arra kérték, hogy teljes gázzal gyorsítsak, majd 400 km/h feletti sebességnél fékezzek” – emlékszik vissza Bicocchi.
„Ez hihetetlenül stresszes és izgalmas volt egyszerre. Amikor elérted a célodat, és az egész csapat odajön hozzád ünnepelni, akkor tényleg úgy érzed, hogy egy család tagja vagy – és a történelem része.”
Bicocchi számára, aki a Lamborghini székhelyétől, Sant’Agatha Bolognesétől csak egy kőhajításnyira nőtt fel, ott tanult, és már a Pagani és a Koenigsegg számára is dolgozott, a Veyron két évtizeddel később is egy időtálló műszaki remekmű marad: „A Bugatti időtálló, és annak is kell maradnia” – összegzi.
„Ha megnézzük a formatervezést, a vonalvezetést és az érzelmeket, amelyeket kiváltanak, akkor világossá válik, hogy nem kötődnek egy adott korszakhoz. Ez teszi a Bugattit olyan különlegessé.”